Hampi, az óriások játszótere

by fentosi · Published 2014-04-04 · Updated 2014-09-24

Nagy nehézségek árán végül sikerült buszjegyet szerezzünk a Hampi-ba tartó járatra, potom 1000 rupiáért, fejenként. A vonat az esélytelen volt, több utazási irodát is végigkérdeztünk, de a vonatra mindenhol azt mondták, hogy teljesen felejtős. Elsőre online akartam foglalni, ami ment is, egészen a fizetésig, amit bármiféle hibaüzenet nélkül többször is elutasított. Végül felhívtam az utazási irodát és ott mondták, hogy csak indiai kártyával lehet fizetni, mondom akkor sok értelme van az egésznek. Végül úgy döntöttünk, hogy bebuszozunk Mapusa-ba, a Paulo Travels irodájához – mert ez az egyetlen cég, aki Goa-ról Hampi-ba visz – és veszünk ott személyesen jegyet. A buszmegálló felé azért mondom csak bemegyek már 1-2 utazási irodába, megkérdezem, hogy az 1000 rupiás jegyért mégis mennyire akarnak lehúzni és nagy meglepetésemre találtunk olyan irodát, ahol a rendes áron meg is tudtuk venni a jegyet.

A busz Mapusa-ból indult este, így 300 rupiért kellett betaxizzunk a városba, ami olyan jól sikerült, hogy volt egy bő óránk az indulásig. Persze Szandra kitalálta, hogy neki WC kell, de még jó, hogy most, és nem a buszon. Szerencsére a buszállomás mellet van egy pay/use wc, ahol egyből le is húztak 20 rupira az 5 vagy a 10 helyett, de mind egy, ennyit megért. Szépen lecuccoltunk a budi bejáratánál, Szandra elfoglalta méltó helyét, majd pár perc után örült sikoltozásba kezd, mintha az embert gyilkolnák odabent, de az istennek nem jön ki. Eltelik pár másodperc, majd zihálva szalad ki, hogy BÉKA, BÉKA. Nagy nehezen végre kijött belőle, hogy béka van a WC-ben, ami nem elég, de ráugrott a fenekére. Ne az ekkora riadalmat keltett, hogy a dolgát nem is tudta elvégezni, így kárba veszett a 20 rupi.

A buszunk pontosan megérkezett, de látszott rajta, hogy ez nem a miénk, mert mi AC sleeper-re vettünk jegyet, ezen meg voltak sima székek is. Nagy nehezen – mert persze előtte senki nem mondta -, hogy ez csak egy transzfer busz, ami elvisz Panjimba, majd ott át kell szálljunk a rendes buszunkra. Minden rendben is ment, megjött a csoda Volvo AC –s busz – ami azért annyira nem volt csoda -, mert kb 1 óra utazás után megállt a sofőr és mondta, hogy akkor most át kell szállni egy másik buszra, mert ez elromlott. A harmadik busszal már hála semmi nem volt, leszámítva, hogy megfagyasztottak rajta, úgy dőlt a busz a kanyarokban, hogy néha azt hittem lezúgok felülről valamint a speedbumpereken inkább csak átrepültünk. Ugyan hatalmas késéssel – nagy szerencsénkre, mert különben hajnali 3-ra értünk volna oda -, de reggel 6-ra megérkeztünk Hampiba.

Hampi csodálatos város, bár a hatalmas rizsföldeken és ősi templomokon kívül már csak banánültetvény van, meg kő, sok kő, hatalmas kövek, mintha órások apró játékszerei lennének. És majom, sok majom! Hampi szent város, ennek megfelelően még erősebben van jelen a vallás. Elvileg bent a városban nem is lehetne húst és alkoholt kapni. Ezen kívül Hampi sokkal inkább már indiai, mint Goa, sokkal kevesebb a turista, ide már inkább csak azok jönnek, akiket érdekel India. Ebből kifolyólag itt már megtalálhatóak azok az igazi életművészek, akik csak járják a világot a majd csak lesz valahogy mentalitással. Mi csak úgy hívjuk őket, hogy „deáktériek”, de itt Hampi-ban belőlük is a keményebbek vannak.

Hampit a Tungabhadra folyó „keresztezi” és az átkelés nem is olyan egyszerű, mert híd az igencsak odébb van. Ezt a helyiek úgy oldják meg, hogy kis kompokkal viszik át az embereket. Ez normális esetben egy rendes csónak, míg kora hajnalban és este pedig csak valami bambuszból és kátrányból összetákolt kis tutajszerű valami, amiért persze legalább háromszor annyit kell fizetni, mint a hajóért. Reggel persze mi a kis tutajjal mentünk, aminek Szandra nagyon is örült, mert ahogy megjött a tutaj, kismillió pók rohangált benne – amiket Szandra nagyon is szeret – és persze állt a víz az alján. A kisebb ellenkezés után végül beszálltunk és nagy nehezen átevickéltünk a túloldalra. A szállásunk a Sunny Guesthouse nevű helyen volt, ahol csodás kis házikókban lehet aludni. A kert végében ott vannak a rizsföldek, banánültetvények, szinte karnyújtásnyira a természet. Nagyon hangulatos, bár a maga nemében igen puritán, de főleg olcsó, 600 rupia éjszakánként. A reggeli korai érkezést kihasználva rögtön át is mentünk kicsit bolyongani az igazi Hampiba, ahol rájöttünk, hogy bőven elég lesz nekünk a három éjszaka helyett kettő is Hampi-ban, mert igazán sok mindent itt nem lehet csinálni. Persze ha az ember csal úgy lazulni akar, feküdni a hintaágyban, elmélkedni, jókat enni, akkor el lehet még tölteni pár napot, de mi nem ezt választottuk. Gyorsan béreltünk egy robogót Hampi-ban, ami egy Jawa-ra hasonlító igazi kis erőgép volt. Kettőnkkel néha felfelé a dombon igencsak kilehelte szegény a lelkét, de jó szolgálatot tett és főleg olcsó volt, 150 rupi naponként. Persze a benzinről itt is gondoskodni kell, de mivel kút az igen messze van, kb minden kis bolt árul benzint is 100 rupiért, literjét. Tehát szépen, 3 liter benzinnel feltankolva a kis „donkey”-t elindultunk felfedezni Hampi-t, annak is elsőre a túlsó oldalát. A rizsföldeken és a banánültetvényeken kívül nem sokat láttunk, így mondtam is a Szandrának, hogy nézzük meg azt a banánültetvényt közelebbről, amihez persze egy egész sor rizsföldön kell átvágni. Hihetetlen élmény volt, ahogyan a fáról szedtük és ettük az érett banánt. Hampi-ba sokkal olcsóbb a banán, egy nagyobb fürt 20-30 rupia és persze azért, mert elég csak kimenni érte és leszüretelni. A banánültetvényről visszafelé megint át kellett vágni a rizsföldeken, ahol kinek másnak, mint nekem ügyesen sikerült belecsúszni a sárba. Szandra persze fetrengett a röhögéstől, én már kevésbé, mert tiszta sár és békalencse lettem. Gyors zuhany után megkérdeztük a helyi kisfőnököt, hogy mégis mit lehet látni ezen az oldalon, aki szépen elnavigált minket több apró kis templomhoz. Az egyik, az Anjana Matha templomhoz kb 500 lépcsőn kell felmenni, de mindenképpen megéri, mert olyan látvány tárul az ember szeme elé, amit nem sűrűn lát, és azt is csak képeslapon.

Hampinak még egy érdekessége a templom saját elefántja, akit minden reggel levisznek a folyóhoz és megfürdetnek. Ha bátor vagy akkor egészen közel is mehetsz hozzá és megsimogathatod vagy megetetheted banánnal.

A második napon a túloldalt vettük célba, ami elsőre egyszerű vállalkozásnak tűnt, de mint kiderült motorral csak a pár kilométerrel odébb lévő Anegundi városkában lehet átmenni, így jó kis kerülővel, de végül átjutottunk motorral Hampiba. Végigvettük a kötelező ősi templomokat, amik tényleg nagyon szépek, egyediek és csodásak, hogy ennyi évvel ezelőtt ilyet tudtak építeni, de a nyolcadik ugyan olyan után már nem annyira érdekelt minket, így inkább bementünk a városba enni. Ha Hampiba jártok, akkor menjetek el a Mango Tree étterembe, régebben ez a város szélén volt egy nagy mangó fa alatt, de mostanra már beköltözött a központba. Egyszerűen isteni kaják vannak és egész olcsón, mi Thali-t ettünk 100 rupiért. A Thali egy Indiai egytálétel, ami attól egytál, hogy sok kis apró tálat hoznak ki egy nagy tálon. Igazándiból nem tudtuk megállapítani, hogy melyik tálkába mi van, de a rizzsel és chapati-val együtt nagyon finom az egész, úgy ahogy van. Érdemes több helyen is enni Thali-t, mert mindenhol máshogyan készítik, mások vannak a kis tálkákban, de a Hampi-s egészen jó volt.

Estére visszamentünk a „túloldalra” és vacsorára beültünk az Ever Green nevü kis helyre, ami rögtön a jobbra található kis utca elején van. Ilyen finom indiait még nem ettünk, pedig már lassan három hete vagyunk itt. Nagyon hangulatos és nagyon kicsi a hely, így estére igencsak megtelik, ami a jó kajáknak és persze a free wifinek is köszönhető.

Másnap még tettünk egy gyors kis kirándulást a közeli tóhoz, ahol ki van írva, hogy fürdeni tilos, mert krokodilok vannak, de persze sok „okos” fehéret ez nem zavarja és nyugodtan pancsikálnak a hűs vízben. Visszafelé mázlink volt, mert éppen hogy elértünk az utcánk végét, ahol a motor szépen leállt, mert kifogyott a benzin. Eléggé kicentiztuk, de az a pár száz méter, még belefért.

Hampi nagyon közel áll a természethez, a majmok úgy járnak kelnek a városban, mintha csak a dzsungel közepén lennének. A majmokra nagyon kell figyelni, mert simán lenyúlják az otthagyott táskádat is akár, de Szandrának a vizet is majdnem kiszedték a kezéből. Tökre jó volt úgy ülni a verandán, hogy közben nézted a fán a madarakat és figyelted a kergetőző mókusokat.