Kochi, vagy Cochin, az első nagyvárosunk

Kochi igazi nagyváros. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy építik a metrót, valamint van igazi, Európai értelemben vett plázájuk, aminek Szandra nagyon is örült! Rögtön az első nap akartunk menni egy ilyen csak balra fordulós kört a háztömbök körül, de nem jött össze, így eltévedtünk. Bíztató volt 30 perc után azt sem tudni egy vadidegen városban, hogy merre vagy, de végül csak megtaláltuk az utcánkat Kochi-ban.

Kochiba egészen különös módon simán eljutottunk, Gokarna-ról 14 óra vonatozással hajnalban meg is érkeztünk. A vonat teljesen jó volt, sleeper class jegyünk volt, ami annyival jobb, mint a sima másodosztály, hogy itt van helyjegy, tehát biztosan van helyed, valamint estére az ülésekből ágyat lehet csinálni, így tudsz aludni. Már ha képes vagy félig a csomagjaidon, félig a jó kis műbőr „prics”-en aludni. Persze van, akinek ez simán megy, mondjuk Szandrának! Mi a két legfelső ágyat kaptuk, ami azért jó, mert kicsit azért elszeparált, így nem olyan nagy a jövés-menés körülötted. A vonat „teljesen felszerelt”, 2 percenként rohangálnak, hogy vegyél enni, inni, kérsz-e teát vagy kávét, chips-et stb., majd estére lehet rendelni vacsorát is, amit pár órával később fel is szolgálnak – kihoznak. A nagyobb állomásokon – mint például Mangalore – pedig kicsit többet időzik a vonat, ahol szintén lehet venni előre elkészített és csomagolt vacsorát. Mi kértünk egy tojásos biryani-t meg valami chapati-s nem tudjuk mit, amiért összesen 120 rupit fizettünk. Teljesen jó volt és még jól is laktunk. Mindenki nagyon kedves és rendes volt velünk, mert nem minden olyan egyértelmű a vonaton, de általában rögtön odaugrott valaki és próbálta elmondani érthetetlen angolsággal, hogy éppen mi a helyzet.

Azért sikerült kifognunk a vonaton az egyetlen őrültet, aki rögtön az elalvása után elkezdett hangosan kiabálni, üvöltözni álmában alattunk, de szerencsére a többiek helyre tették.

Kochi-ban mi az Ernakulam nevű városrészben laktunk a John’s Residency helyen. Olcsó, mert a dupla ágyas, nem légkondis szoba csak 650 éjszakánként, ellenben nagyon tiszta, rendezett, jó helyen van és a recepción még free wifi is van, ami azért szempont egyeseknek!

Kochi igazi hömpölygő, forgatagos nagyváros, reggel jó nagy a jövés-menés, este pedig szinte lehetetlen közlekedni, mindenhol ember, autó, motor, rickshaw. Teli van boltokkal, árusokkal, igazi kereskedelmi központ, hatalmas boltok vannak mindenféle szerelvénnyel, vassal, alumíniummal, szerszámmal, lámpákkal, szaniterekkel meg még ezernyi dologgal. Van egy pár utcányi háztömb a Market Road-nál, ami nem is igazán utca, estére átalakul piaccá. Képzeljétek el a Kínai piacot, csak nagybaniban. Mindenhol kartonokban és hegyekben a műanyag játék, pipere cucc, mindenféle csecse-becse, de tonnaszám, elképzelhetetlen mennyiségben.

Kochi másik része Fort Cochin, az óváros, ahová komppal lehet átmenni. Kemény 4, igen 4 rúpia (16 Ft) a jegy fejenként, igazán megterhelő. A város ezen része nagyon hasonlít a mi Szentendrénkre, apró kis régi házak, szűk utcák és árusok mindenfelé. Még apró zsinagógájuk is van, mert 500 évvel ezelőtt egy pár zsidó letelepedett India ezen a részén, melynek a hagyományát ma is őrzik Jew Town-ban. Van egy másik része is Fort Cochin-nak, ahol pedig a kereskedők dolgoznak, tonnaszám adják veszik a hagymát, burgonyát, paprikát, gyömbért és a rizst. Ennyi féle és fajta rizst egy helyen még nem láttam, legalább vagy 10-12 féle volt minden árusnál. Kochi-ban jelentős a halászat, a part mentén nagyon sok úgynevezett kínai halászhálós halászt látni, ahol akár be is szállhat az ember, hogy amit kifogott – és persze kifizetett – azt egy közeli étteremben megfőzesse egy kis pluszért.

Kochiból hazafelé átmentünk a Vypin szigetre, amin semmi érdekes nincs egy szép, de annál rövidebb partszakaszon kívül – meg persze az állítólag nagyon szép Cherai Beach-en kívül, de ez vagy 30 km-re északra van – így elindultunk vissza a kompunkhoz. Kezdett ránk sötétedni, amit nem értettünk, mert még alig múlt három, amikor feltűnt, hogy egészen fekete kezd lenni az ég alja. Ahogy kiértünk a partra láttuk, hogy Ernakulam felett már mintha esne és erősen közeledik felénk. Hát, kaptunk egy kis ízelítőt a monszunból, hogy milyen is az itt, ha esik. A tenger kellős közepén a hajón kapott el minket, de úgy, olyan szinten esett, amilyet még nem is láttunk. Az otthoni tavaszi záporok, amire azt mondjuk, hogy „mintha dézsából öntenék”, na az eltörpül az itt csak simán esőnek nevezet égszakadás mellett. Kb 10m-t kellett futva megtennünk a hajó és az állomás között, de így is sikerült rommá ázzunk. Aztán az állomás foglyai lettünk bő egy órára, mert nem mertünk elindulni csak miután kicsit elcsendesedett. Eddig nem értettem, hogy miért olyan mélyek a csatornák, hát most már leesett, mert ez az 1 órás kis eső annyi vizet hozott, hogy alig tudták elvezetni ezek a csatornák. Mi lehet itt a monszun idején?

Kochi után Kollam-ba akartunk menni, hogy hajókázzunk egyet a Backwater-en – mindjárt elmagyarázom, hogy mi is ez -, de kis utána olvasással rájöttünk, hogy semmi más nincs Kollam-ban, Backwater meg itt is van, így inkább egy éjszakával többet maradtunk és befizettük magunkat egy 850 rupiás, egész napos Backwater Valley Tour-ra. Backwater egy majdnem folyó, a lényege, hogy van egy város, Alleppey, ami olyasmi, mint Velence, legalábbis, hogy a tengerszint alatt van 2-3 méterrel. Így az itt összefolyó folyók nem teljesen édesvizűek, mert a tenger visszafolyik beléjük, így egy ilyen kicsit édes, kicsit sós vizű valami alakul ki. Na ezeket nevezik Backwater-nek.

Elsőre egy motor Houseboat-al mentünk körbe a csodálatos folyón, ahol akár több napot is el lehet tölteni, mert a hajó teljesen felszerelt, hálóval, fürdővel, mindennel. A helyiek többsége a halászatból és a fűszertermelésből él, merthogy némelyik sziget igazi fűszerparadicsom. Megálltunk és kiszálltunk egy ilyen szigetecskén, ahol megmutatták nekünk, hogy milyen is az igazi kesu dió, hogy terem a vanília, sőt, még láttunk igazi fahéj fát is, aminek a levele olyan ízű, mint egy enyhe fahéj. Egész nap a levelét rágcsáltam utána.

Mivel a helyiek tömegesen halásszák a kagylót, meg lehetett kóstolni egy helyi kagylóspecialitást, igazi banánlevélbe csomagolva, levéllel kanalazva. Isteni volt, már amikor mondták, hogy hogyan készül, már akkor csorgott a nyálunk. A későbbi keralai ebéd után kocsival átvittek minket egy sokkal kisebb és szűkebb csatornarendszerre, ahol kis kenukkal vittek körbe minket az alig 1 méteres vízben. Igazi vadregényes táj volt, de a legérdekesebb az volt, ahogy az emberek itt élnek a csatorna mentén, szövik a kókuszrostot, szedik a banánt, mosnak, fürödnek a kis csatornában.

Kochi után Varkala felé vesszük az irányt, a vonatjegyünk már megvan, de most csak 4 órát kell vonatozzunk, utána pedig irány India legdélebbi pontja.