Varkala, India egyik gyöngyszeme

Mikor Kochi-ból elindultunk Varkalára, kicsit fura volt a város, mintha nem is az eddigi nyüzsgő Kochi lett volna, hanem valami kihalt, elhagyott, üres város. Reggel az utcán alig volt valaki, a szemben lévő „kávézó”, ami mindig tömve volt a reggeli órákban, most üresen állt, nem értettük, hogy mi lehet. Aztán amikor az első leintett riksás büszkén a mellére rakott plecsnire mutatott és mondta, hogy ma bizony Ő nem dolgozik, mert választás van, akkor minden világossá vált. Mert hogy Kerala tartományban aznap volt a választás, pont olyan, mint pár nappal azelőtt otthon. Azt tudtuk, hogy valamikor lesz a választás, mert az egész város kampánylázban égett, de azt nem hogy mikor, hát pont aznap, amikor indultunk.

Varkala tengerpart

Mivel a vonatjegyünk már megvolt mind Varkalába, onnan pedig Kanyakumariba, így lazán vettük az utat a vasútállomásig, ahol a helyi restiben meg is reggeliztünk ketten, 60 rupiért, teával. Aztán 30 perces késéssel, de végre fel tudtunk szállni a vonatra, ami 4 óra alatt vitt le Varkalába. A vonaton egy család ült velünk szemben, akikkel kisebb-nagyobb nehézségekkel, de egészen jól elbeszélgettünk. A lányuk Down szindrómás, de látszott rajtuk, hogy nagy türelemmel foglalkoznak a kislánnyal, mert egészen ügyes volt. Szandra ült vele szemben és nagyon tetszett a kislánynak, mert mindig azt csinálta, amit a Szandra. Ha ásított, Ő is, ha a haját túrta, akkor Ő is, mintha a tükör képe lenne. A kislány anyukája próbálta megitatni Őt, de mivel a Szandra nem ivott, így Ő sem, tehát a Szandrának is innia kellett, hogy a kislány is igyon. Az anyuka óvodában dolgozik gyerekekkel, míg az apuka biztosítási ügynök. Mikor leszálltunk a vonatról megöleltek minket és látszott a szemükben, hogy nagyon örültek, hogy megismerhettek minket. Gondolom nekik sem mindennapi élményt jelentettünk.

Varkala szállás

Varkalán mi egészen északon, az Odayam Beach-en szálltunk meg, ami jó messze esett mindentől, így ha a strandra vagy csak egy boltig is el akartunk jutni, akkor bizony sétálni kellett. Viszont, mivel mindentől távol voltunk, nagyon csendes és nyugodt volt minden és természetesen csodaszép. Sokkal jobban élveztem, mintha bent laktunk volna a központban. A szállásunkat egy német nő üzemeltette, ami meg is látszott, mert csomó apróság és figyelmesség várt minket, amit eddig, Indiaiaktól nem kaptunk meg, így mondhatni az egész sokkal európaibb volt. Délután érkeztünk, így egy gyors tusolás után elindultunk felfedezni a környéket, de a séta nem tartott túl sokáig, mert pár perc alatt ránk támadt a vihar és úgy esett, hogy még az áram is elment. Erre felé az esővel nem igazán lehet viccelni.

Varkala tenger

Varkalán alapvetően a szép tengerparton kívül sok minden nincs, és a tengerpart is inkább nyüzsgő, mint nyugodt, viszont annál szebb, mert az egész rész egy sziklafal peremére épült. Fenn a boltok, éttermek, bazárok, míg lent a tenger várja a turistákat. Maga a város bő 3 km-el a tengerparttól beljebb van, így nem árt egy robogó, ha az ember a várost is meg akarja nézni. Mi két napra béreltünk is 700 rupiáért egy Honda Activát. Végre valami nem rozoga csotrogányt kaptunk, hanem egy vadi új darabot, ami a fogyasztásán meg is látszott, mert alig 2 litert evett 100 km-en. Itt szokás, hogy a robogókat csont szárazon kapod meg, annak is örülsz, ha a sarokig eljutsz, nem hogy az első kútig, így kicsit izgultunk, mikor már percek óta motorozva sem jött szembe egy benzinkút sem. A benzin érdekesen drágább, mint Goa-n, itt 74 rupia egy liter benzin (míg Goa-n 61 körül volt), de a gázolaj ára mindenhol 60 alatt van.

A motorral már sokkal szabadabban lehet járni a környéket, így elmentünk olyan, kihalt, elhagyatott partszakaszokra, ahol még embert sem látni, nem hogy turistát. Ilyen partszakaszok Varkalának északra és délre is találhatóak, egyik szebb, mint a másik. Az egyik ilyen partszakasztól nem messze halászok hajói voltak. Kicsit elmentem bóklászni arrafelé és egy csomó, érdekes – már kiszáradt – halat találtam. A legfurább az volt, amelyiknek hatalmas éles fogai voltak elől, tisztára olyan volt, mint a Piranha lett volna.

Varkala

Később nekivágtunk egész délnek egy csodálatos úton. Néha olyan érzésem volt, mintha nem is Indiában, hanem Miamiban lennénk – már amennyire a tv-ből meg lehet ismerni Miamit -, a vízparti házak, a pálmafával szegélyezett utak, az apró kis hidak a backwater-ek felett, mint ezt juttatták az eszembe. Találtunk egy nagyon szép kis keskeny halászfalut, az egész falu egy utcából állt, az egyik oldalán a tengerrel, a másik oldalán pedig a backwater-el. Amikor a helyiek megláttak úgy néztek ránk, mintha valami marslakók lennénk. A gyerekek már jó előre kirohantak az útra és hangosan „Hi”-oztak, meg pacsit adtak nekünk, de még az idősebbek is mosolyogtak ránk és jó előre köszöntek. Valószínű nem sok fehér ember jár arrafelé, de nagyon jó érzés volt. Nagyvárosokban is néha furán néztek ránk, de ott nem áradt belőlük ez a fajta szeretet – legalább is remélem, hogy nem akartak megenni!

Varkala, mint Florida

Az egyik ilyen backwater felett átívelő hídról Szandra kiszúrta, hogy valami fehér van a vízben, amire elsőre azt hittük, hogy csak szemét, vagy zacskó, de mikor közelebb mentünk kiderült, hogy a víz teli van medúzával, méghozzá nem is kicsikkel. Érdes vízű medúzáról még nem hallottam, bár a bacwater-ek nem is igazán édesvizűek. Érdekesen ezen a szakaszon senki sem fürdött!

Varkalán vasárnap tartották a Temple Festivált, ami pontosan nem tudom, hogy miről szól, de az egész környék összegyűlt a templom közelében, az utcákat feldíszítették és igazi karneváli hangulat kerekedett táncosokkal, dobosokkal és mindenféle, általuk imádott istenséggel feldíszített kocsikkal. Elvileg a végén egy elefántot is levittek a tengerhez, de mivel hirtelen elkezdett a távolban dörögni és villámlani, mi megfutamodtunk és próbáltunk még a tömeg megindulása előtt kijutni a fesztiválról, ami sikerült is, de a vihar persze elkerülte a várost.

Varkala Temple Festival

És végre találtunk újra Samosa-t, mert sem Kochiban, sem Hampiban nem volt. Viszont ez a Samosa egészen más volt, mint amit Goa-n ettünk. Sokkal kisebb, laposabb és nem a krumplis cuccal van töltve, hanem inkább káposzta, répa, paradicsom, ilyenek. És sokkal fűszeresebb, sokkal borsosabb az egész. Meg olcsóbb is, mert csak 8 rupia!

Utolsó napunkra befizettük magunkat egy masszázsra. Mivel még egyikünk sem volt ilyenen, itt volt az idő, hogy kipróbáljuk. Hát mit ne mondjak, a fejem búbjától a talpamig teljesen átmasszíroztak. Szandrának még a szemét és a köldökét sem hagyták ki. A masszázs végeztével szürke felhők kezdtek gyűlni a fejünk felett, így gyorsan szedtük a lábunkat, hogy mihamarabb hazaérjünk, de egy idő után rájöttünk, hogy nincs értelme, nem tudjuk elkerülni az esőt, így inkább nyugodtan sétálva, de bőrig ázva értünk vissza a szállásra, hogy csomagoljunk és másnap megnézzük India legdélebbi pontját.