Irány Waitomo és Taupo

by fentosi · Published 2014-12-07 · Updated 2014-12-07

Waitomo az északi szigeten van, Wellingtontól kb. 400km-re, hol az egész falucska alatt egy hatalmas csepkőbarlangrendszer van. De nem is – csak – erről híres a környék, hanem hogy a cseppkövek mellett világító kukacok vannak a barlangba. Nem, nem szentjánosbogarak, hanem – az eget imitáló – világító lárvák. Így aztán mikor megtudtam, hogy van ilyen a “környéken”, Waitomo azonnal felkerült a megnézendő dolgok listájára.

Elsőre úgy volt, hogy hatan beülünk egy egyterűbe és csapunk egy jó kis magyaros hétvégét fenn északon, de aztán végülis csak négyen maradtunk – sajnos Niki és Zoli nem tudtak velünk jönni -, Ádámmal és Lacival, a srácokkal, akikkel Szandra együtt dolgozik. Az autóbérlés itt Új-Zélandon eléggé általános és egyszerű, az internet tele van autókölcsönzőkkel. A legolcsóbbakat, szezonon kívül már napi $30-ért el lehet vinni, de azért ezek az El Cheapok mindenre jók, csak éppen hosszabb utazásra nem. Arról nem is beszélve, hogy az itteni autók 90%-a automata váltós, merthogy a Kiwik nem igazán tudnak vezetni, így ez a legegyszerűbb megoldás nekik. Na most elképzelhető, hogy egy 1000ccm-s 3 sebességes automata váltós autó négy emberrel a jó kis dimbes-dombos, hegyes völgyes utakon mit művel. Így aztán maradtunk egy 1800ccm, 2011-es Toyota Corollánál, ami fura módon szintén csak 3 sebességes automata volt, de legalább, ha visszaváltottál, akkor képes volt még előzésre is, nem csak hogy felszenvedje magát a hegyre.

Péntek délutánra már megvolt az autó, így az este már a szendvicsgyártásról és a kajakészítésről szólt, merthogy hajnali 6-os indulást terveztünk, amit nagyjából sikerült is tartani, így szombat reggel elindultunk északnak. Persze alig jöttünk 20km-t, mire a srácok feleszméltek, hogy a szendvicsek a hűtőben maradtak. Ez még kevésbé lett volna gáz, de a sör is! A legfontosabb, a drága – merthogy itt azért eléggé drága a sör – nedű ott maradt, de már nem fordultunk vissza, mert 400km még elöttünk volt. 400km alap esetben, Európában nem olyan sok, hiszen simán le nyomja az ember a pályán 3 óra alatt. Hát itt nem. Itt a 400km az olyan jó 6, de inkább 7 óra kocsikázást jelent, mert itt nincs autópálya, vagyis van, de ne olyan 2×2 sávos csodára gondoljatok, mint otthon, olyan szinte csak a nagyvárosok mellett van. Máshol mindenhol az autópályának nevezett valami egy sima 2×1 sávos autóút, ahol ráadásul, ahogy az egész országban mindenhol 100km/h a megengedett legnagyobb sebesség.

Alpaka

Hogy azért lássunk is valamit az úton a csodás tájból néha meg-meg álltunk körbenézni. Így jutottunk el a Taumarunui mellett lévő Alpaka farmra. Az alpaka egy háziasított láma faj, amit leginkább a nagyon puha gyapjújáért tartanak, de állítólag a húsa is nagyon finom. A farmon több, mint 400 alpaka él, mindegyiknek saját neve van és a tulajdonos állítása szerint mindnek tudja is a nevét. Évente egyszer nyírják meg őket, nyáron, majd a gyapjából mindenféle sálat, pulóvert, kesztyűt és ehhez hasonlókat csinálni. Az áruk eléggé borsos, egy pulóver bőven $200 felett van, de mondjuk ezért olyan puhaságot és meleget kap az ember, hogy télen biztosan nem fázik benne. Az állatokat minden évben több versenyre is elviszik, így a bolt teli van több évre visszamenőleg díjakkal.

Az alpakák mellett bírkákkat is tenyésztenek a farmon, de ezeket leginkább a húsuk miatt. Új-Zélandon amúgy is iszonyat sok a bírka, bár merre mész a gyönyörűen zöld füvet százával lepik el a fehér kis pontok, a bírkák. És így, minden zöld terület olyan, mintha folyamatosan nyírva lenne, merhát a bírkánál jobb fűnyírót nehéz találni!

Waitomo

Az alpakák után már nem volt sok hátra, így azt gyorsan legyűrve megérkeztünk a Waitomo-tól nem messze lévő Otorohanga városkába, ahol a szállást foglaltuk. Két úgy nevezett kabint foglaltunk, amiről rögtön kiderült, hogy miért is hívják kabinnak. Az egész hely egy nagyon jól és igényesen felszerelt kemping volt, konténerekből. A mi kabinunk pedig egy-egy konténer volt. Volt benne egy emeletes ágy, két szék, asztal, és ennyi.

Gyors lepakolás után elindultunk vissza Waitomo-ba, mert két „túrát” foglaltunk le és ez egyiket, a rövidebbiket még szombaton meg akartuk csinálni. Szépen leparkoltunk, majd irány a pénztár. Szandra rögtön nem bírt magával, merthogy eléggé erősen kellett figyelni ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy a pénztáros kisasszony inkább fiú, mintsem lány. De hát Thaiföld nincs is olyan messze innen, itt meg amúgy is nyíltan vállalják az emberek magukat, így nem is olyan nagyon meglepő ez.

Végre elkezdődött a tárlatvezetés a barlangba. Nyomatékosan szóltak, hogy nem elehet fotózni – amit azóta sem értünk, hogy miért -, de hát persze megint kikre kellett rászólni, hát ránk, a magyarokra. Ráadásul nem is egyszer, a végén már megkaptuk, hogy kivezetnek minket a barlangból.

A Waitomo-i barlang alapvetően egy sima csepkőbarlang, ami nekünk, magyaroknak nem olyan nagy szám, mert azért otthon eléggé sok van belőle, de ennek az igazi különlegessége a világító kukac, vagyis a glow worm. Maga ez a tárlatvezetés kihagyható, ha az ember benevez valami másra is, mert ott ugyan úgy látja majd a kukacokat.

Glow Worm

A világító kukac igazándiból nem is egy kukac, hanem egy rovarnak a lárva állapota. A lárva a barlang tetején él és egy hosszú, kb 10cm-es fonálcsíkot enged le a barlangba, a víz fölé. A kukac azért világít, hogy ezzel imitálja az éjszakai csillagokat, így a barlangban lévő, a vízzel lejutott repulő rovarok azt hiszik, hogy ők a szabad ég alatt vannak és elkezdenek repülni az ég, vagyis a kukacok felé. Ilyenkor bersze beleakadnak a kukac fonalába, ami rögtön megbénítja őket. A kukac 9 hónapa alatt fogyasztja el az áldozatát, majd a fonalát feltekerve bebábozódik és 2 hét után kikel a repülő rovar, ami összesen két napig él és ezt a két napot folyamatos párosodással tölti. A hím a párosodás után azonnal – végkimerültségében – meghal, míg a nősténynek annyi ereje még marad, hogy lerakjon 100-120 tojást, 20-30-as csoportokba. A tojások a kikelés után elkezdik felfalni a maradék tojást, így mondhatni, hogy csak az elsőnek kikelő marad életben, aki inenntől kezdve elkezd világítani és vadászni, fenntartva ezzel a körforgást.

Miután végeztünk a barlangban úgy döntöttünk, hogy kicsit elmegyünk sétálni és körbe járjuk a Waitomo patak környékét. A tábla és az internet szerint egy órás séta alatt meg lehet járni a körtúrát, de nekünk azért sikerült ezt három vagy négy órásra nyújtani. Maga a táj csodás, mintha tényleg Középföldén járna az ember, minden szikrázóan zöld, az ég kék, teli van bírkákkal minden, egyszóval csodálatos. Aztán egy óra után végre megtaláltuk a körsétát, amiről mi azt hittük, hogy végig azon megyünk, de mint kiderült, csak most kezdődött. Itt a táj már inkább hasonlított egy jó kis esőerdőhöz, mellettünk pedig a Waitomo patak csordogált. Persze Laci nem bírt magával, rosszabb, mint egy ötéves, neki mindenhová fel kellett másznia, mindenhová be kellett bújni, így aztán egyszer már azon kaptuk magunkat, hogy egy barlangban kóválygunk. Persze azért itt minden úgy le van zárva, hogy még véletlenül se tudjál mélyebbre menni, de azért jó volt egy kicsit kúszni, mászni a barlangban.

Black Labyrinth

Másnap egy kiadós reggeli után nekiindultunk a másik túránknak, a sokkal izgalmasabbnak ígérkező Black Labyrinth túrának. Ez már egy kicsit komolyabb túra, rögtön ki is töltettek velünk mindenféle felelősségi nyilatkozatot, hogy tisztában vagyunk a túra veszélyeivel. A gyors eligazítás után kaptunk igazi, jó kis vizes, így jéghideg neoprén ruhát, gumicsizmát és lámpával felszerelt sisakot, majd irány a kisbusz és a barlang. Bersze barlangtúra nem maradhat el beavatás nélkül, ami itt most annyiból állt, hogy mindenkinek kellett egy seggest ugrania a jéghideg, kb 6 fokos Waitomo patakba. Szandrába konkréten belefagyott a szusz, amikor a vízbe ért, de valahogy a többiek sem szívlelték ezt a részét a túrának. Miután mindenki megvolt elindultunk felfelé a barlanghoz, ami pont kellett is, mert így legalább jól befűtöttünk a ruhába és már senki sem fázott.

A barlangtúra leginkább arról szólt, hogy jöttünk, mentünk a hideg vízben, kaptunk a fenekünk alá egy gumibelsőt és azzal „csónakáztunk”, néztük a világító bogarakat és majd meg fagytunk. Így nem tűnik nagy számnak a dolog, ennél azért sokkal, de sokkal izgalmasabb volt. Iszonyatosan jó volt a szervezés, a túravezetők végig nyomták a poénokat, meg maga az egész túra is nagyon élvezetes. Nagyon ki van találva az egész, pont annyit időt töltesz a hideg vízben, hogy azért fázzál, de ne fázzál fel, csak érezd át a hideget. A túra végén pedig kijutottunk pont oda, ahol előző nap kicsit önkéntesen is barlangásztunk. A túra végén pedig, hogy tényleg senkinek se legyen nagy baja forró zuhany és leves várt minket. Szerintem még visszamegyünk egyszer és végigcsinálunk egy másik, nem vizes túrát is a barlangban.

Taupo

Hazafelé úgy döntöttünk. hogy Taupó felé megyünk, ami az egyik legnagyobb tó az északi szigeten. Tényleg gyönyörű és csodálatos, az biztos, hogy visszamegyünk majd egy hosszabb túrára. Most csak megálltunk egy melegvizes forrásnál, ami a folyóba ömlik, hogy egy kicsit kiáztassuk magunkat, de olyan forró volt a víz, hogy 10-20 percnél egyszerűen nem lehet többet benne maradni. De nagyon jó, hogy simán csak egy park végében ott a forrás, és bárki, aki akar beleülhet, megfürödhet, nem kell sem belépőt fizetni, sem engedélyt kérni, semmit. Egyszerűen csak odamész és fürdesz a forró thermálvízben.