Vanuatu – 2. rész

Mivel az első nap eléggé eseménydúsra sikeredett, úgy döntöttünk, hogy a második nap inkább csak keresünk egy partszakaszt és strandolunk. Na ez az, amit Port Vila-ba nem tudsz megtenni, mert hogy gyalogosan, elérhető közelségben nincs strandolásra alkalmas partszakasz. Az összes normális partszakasz valamelyik szállodához tartozik, ahová jobb esetben egy kevés Vatuért beengednek strandolni.

A térképen azért talaltam egy órányi sétára lévő, üres partszakasznak tűnő valamit, így hát neki vágtunk, hátha tudunk ott fürdeni a tengerben. Ahogy közeledtünk a „kijelölt” hely felé, az út egyik felén hatalmas, gyönyörűen rendben tartott resort volt, míg a másik felén egy igazi bádogtelep. Érdekesen mutatja ez is Vanuatu kettősségét. Hozzá kell tennem, hogy a szigeten az összes bádogtelep tiszta és rendezett.

Végre megérkeztünk a kinézett helyre, ami persze fürdésre nem volt alkalmas, viszont egy apró hajóval át lehet menni egy kis szigetre, így jutottunk el Erakor szigetére.

Erakor

Mielőtt megállt és kikötött a hajó a „kapitány” kérdezte, hogy jártunk-e már itt, mire mi mondtuk, hogy még nem, hiszen tegnap érkeztünk, majd a „Welcome to the paradise” (Isten hozott a paradicsomban) felkiáltással utunkra engedett a szigeten.

Hát mit ne mondjunk, igaza volt. Az első fél órában csak bolyongtunk a szigeten, még sosem láttunk ilyen színű vizet ilyen fehér homokkal, ilyen csodás környezetben. A sziget maga egy resort, ahol kis bungallow-kat lehet kibérelni. Az egész sziget nem nagy, csak pár házikó van rajta, fél óra alatt körbe lehet sétálni, de egyszerűen csodálatos! A Pam ciklon nyomait itt is lehet még látni, de annyira nem vészes. Sok mindent nem tudsz a szigeten csinálni, nekünk nagyon esélyünk sem volt, mert egy hatalmas, igazi trópusi eső egy par órára „elmosta” a szigetet. Kicsit búvárkodtunk, ettünk a bárban, strandoltunk majd a levegő lehültével hajóra száltunk és visszamentünk Port Vila-ba.

Hideaway Island

Szerencsénkre a másnap is egészen naposnak igérkezett, így úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a Hideaway Islandra, ami szintén egy resort. Igaz, hogy maga a sziget nem olyan szép, mint Erakor, de két dolog miatt mindenképp érdemes átmenni. Az egyik, hogy itt található a világ egyik (vagy talán az egyetlen) víz alatti postaládája. A shopban tudsz venni vízálló képeslapot, majd olyan 3 méter mélyen pedig be tudod dobni a postaládába és ha minden jol megy, akkor 2-3 héten belül a címzett megkapja. Amúgy ez így nagyon egyszerűen hangzik, de 3 méter mélyre leuszni, betuszakolni a képeslapot egy vékony kis nyílásba nem is olyan egyszerű. Egy párszor mi is próbálkoztunk, mire sikerült!

A másik dolog, amiért mindenképp át kell menni Hideaway-re, az a búvárkodás. Egy párszor már könnyűbúvárkodtam, de ilyet még nem láttam. Hatalmas korall szirtek, telis teli mindenféle, szebbnél szebb és színesebbnél színesebb halak, tőled 1 méterre. A halak annyira megszokták már az emberi közelséget, hogy egyáltalán nem félnek tőled, sőt, inkább úsznak feléd, körbevesznek, tőled alig fél méterre.

Ha lemaradtál az első részről: Vanuatu – 1. rész

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Please type the characters of this captcha image in the input box