Kiwi karácsony

Még egy év eltelt és már a második karácsonyunkat töltöttük Új-Zélandon. Gyorsan repül az idő, már 17 hónapja vagyunk itt, de mintha csak tegnap jöttünk volna. Az első karácsonyt meg egészen könnyen vettük, de a második már nem ment ilyen egyszerűen. Azért ennyi idő után már igen csak hiányzik a család és a barátok. Szerencsére itt a nagy nyárban semmiféle karácsonyi hangulatunk nem volt, azt még nem sikerült megszokni, hogy a karácsonyra rövidnadrágban keszülünk, meg azt fontolgatjuk, hogy éppen melyik tengerpartra menjünk le grillezni. Ennek ellenére minden ugyan úgy fel van díszítve, mint az északi féltekén. Szinte minden házban van karácsonyfa – igaz, a legtöbbje, műanyag –, a bevásárló központokat sok ezer izzóval díszítik kivülről, belülről pedig hatalmas fenyőfák vannak. Az egyetlen dolog, ami különböző, hogy itt a Mikulás rövidnadrágban jár!

Tervünk nem igazán volt karácsonyra, de Szandra barátnőjének a szülei meghívtak magukhoz az ünnepekre Auckland-be, így úgy döntöttünk, hogy akkor már kiveszünk pár nap szabit és körbeautókázunk az északi szigeten, Auckland-től délre. Ez az autókázás mondhatni össze is jött, 7 nap alatt sikerült 2400km-t mennünk, de a legjobb az egészben, hogy végig az autóban aludtunk.

Irány Auckland

Úgy döntöttünk, hogy már 24.-én délután elindulunk, mert 25.-ére már Auckland-ben kellett legyünk és az út kb. 700km, ami nem tűnik soknak, de itt ezt lehetetlen megtenni 9 óra alatt. A szentestének itt egyáltalán nincs jelentősége, mindenki dolgozik, nyitva vannak a boltok, szóval semmi különleges, így már nekivágtunk délután az útnak és majd ahol az este ér, ott töltjük az éjszakát. Félúton valahol a két semmi között még felhívtuk a családot, majd kinéztük, hogy épp a melyik semmi közepén fogunk aludni. Szandra nem volt elragadtatva a helytől, mert amit kinéztem, az tényleg a semmi közepén volt, valahol Taupo alatt, az erdő közepén. Az 1-es útról tértünk le egy kisebb mellékútra, majd egy még kisebbre, majd egy mégkisebb, múrvás útra, majd a semmi közepén a harmadik fánál pedig bekanyarodtunk a kempingbe. A kemping az kb egy négy autónyi hely volt egy pottyantós WC-vel. Szandrának az egyetlen megnyugtató dolog az volt, hogy rajtunk kívül még két autó is volt. Az éjszaka eseménytelen volt, nem volt sehol egy fehér ruhás, hosszú, vizes hajú lány, semmi zaj, csörömpölés vagy akármi, amit pl. a horrorfilmekben az ilyen helyen vár az ember.

Gabby – Szandra barátnője – szülei azért hívtak meg minket, mert a lányuk sokat mesélt a bolond magyarokról és kíváncsiak voltak ránk. Új-Zélandon itt kezdődik a vendéglátás.
Itt a karácsony csak a 25.-e, ekkor általában együtt az egész család és vacsorára sütnek egy hatalmas sonkát. Gabby-éknél összesen 5 gyerek van (igen, 5), mindenki nagyon vicces, folyamatosan adják egymás alá a lovat, plusz még mi is ott voltunk, meg még pár vendég, szóval eléggé nagy és vicces társaság jött össze. Nagyon jól esett, hogy így befogadtak minket, mondhatni családtagként kezeltek így mégsem töltöttük egyedül az ünnepeket.

PANO_20151227_175522

Auckland-ben eddig összesen csak pár órát töltöttünk korábban, de valahogy nem nyerte el a tetszésünket és ez ezalatt a pár nap alatt sem változott meg. Még mindig olyan, mintha 50 falu összenőtt volna. Elmentünk egy pár helyre Auckland-ben az ott töltött két nap alatt, strandoltunk, ettünk fagyit a Giapo-ban http://giapo.com/ – ami nem is fagyi, inkább valami művészi költemény -, majd nekivágtunk az előttünk álló sok száz kilométernek.

A főnök

A főnököm, John mondta, hogy ők az ünnepek után Hamiltonban lesznek, ha gondoljuk nézzünk be hozzájuk és mivel még nem voltunk arrafelé, meg amúgy sem volt konkrét útitervünk, így egy pár órára benéztünk. Ennek az lett a vége, hogy vízre raktuk a motorcsónakot és mentünk egy pár kört a folyón. Volt szörfdeszka, vizisí, wakeboard, fánk meg minden, mintha csak valami tengerparti üdülőben lennél.

Érdekes volt látni, hogy a víz rendjét a Harbour Master (vizrendőr) figyeli egy rendőrségi jetski-n, és ha nincs rajtad mellény, vagy a kikötő mellett gyorsan mész, akkor már kapod is a csekket egy pár száz dolláros büntetésről.

Luge

Hamilton után Rotorua felé vettük az irányt. Rotorua egy sok tóbol álló tóegyüttes, amiből Rotorua a legnagyobb, de nem a legszebb. Érdemes megnézni a kisebb tavakat is és ha teheti az ember, akkor pár napot eltölteni ezek az apróbb tavak mellett, mert csodálatos látványt nyújtanak.

Rotorua a gyógyvizéről híres, de most leginkább a Luge http://www.skyline.co.nz/rotorua/ssr_luge/ miatt álltunk meg itt, ami egy bobhoz hasonló kis szerkezet – nyári szánkó -, annyi különbséggel, hogy nem kötött pályán mész, hanem egy teljes beton csíkon élvezkedhetsz. Van kezdő, haladó meg extrém pálya, ami természetesen kihagyhatatlan. Ha jól megereszti az ember, akkor eléggé fel lehet gyorsulni, de az egész úgy van kitalálva, hogy esélytelen vele felborulni.

Fényképet és videót nem olyan könnyű csinálni menet közben, de itt egy videó, hogy mégis milyen ez Rotorua-n:

A luge mellett mindenféle extrém dolgot kipróbálhat az ember, van zip line, swing, MTB pálya, de kicsit odébb rafting, kayak, speedboat és ejtőernyőzés is.

Keleti part

Rotorua-ról keletre vettük az irányt, és mint kiderült, egy eléggé rossz választással rákeveredtünk a 38-as útra. Mindenki, aki teheti (és nem krosszmotorral van vagy épp a Dakarra készül) az kerülje el ezt az utat. Az elején még semmi érdekes nincs benne, szokásos gyönyörű környezet, majd ahogy elkezd az ember a hegyen átvágni, egyszer csak jön egy tábla, hogy múrvás út. Először azt hittük, hogy csak biztos valami útfelújítás van, de azután csak nem akart elfogyni a múrva. Életünk leghosszabb 100km-t tettük meg olyan 4 óra alatt, a kocsiból ömlött a por mindenfelé és szinte alig lehetett látni, hogy az autó fekete.

PANO_20151230_132054

Az éjszakát a Waikaremoana tónál töltöttük, ahol igazándiból semmi nincs, viszont nagyon sokan ezt szeretik és direkt ezért jönnek ide. Mivel a semmi közepén voltunk fényszenyezés sem volt, így olyan csillagos égbolt alatt aludtunk, mint még sosem. A tó mellett van egy hatalmas kemping, ahová egész családok kiköltöznek akár hetekre is, hoznak hatalmas sátrakat, konyhát meg tábori zuhanyzót.

A Waikaremoana tó mellett van a Waikareiti tó, ahová kocsival nem lehet felmenni, a főútról egy kb 1 órás gyalogút vezet oda. A tó csodálatos, a vize kristály tiszta. Aki esetleg erre jár az ne felejtsen el egy csónakot bérelni még a főúton az információnál, mert a tavat körbe lehet csónakázni. Sajnos nekünk nem sok időnk volt itt, haladnunk kellett, mert 31.-ére már Wellingtonba akartunk lenni, így Gisborne-ra, Napier-re szinte már alig maradt időnk, mondhatni csak átszaladtunk rajtuk. Már a múltkor is megfogadtuk, hogy nem fogunk rohanni és inkább kiélvezzük a helyet, pihenünk, nem csinálunk semmit, de ez most sem jött össze, majd talán legközelebb.

Rere rockslide

Még Gisborne előtt útba ejtettük Rere-t, ami egy vízesés, de a különlegessége hogy van egy másik, vízesésnek nem igazán nevezhető valami, amit a helyiek rögtön fel is fedeztek maguknak, mint egy hatalmas kőcsúzda. A lényeg, hogy vigyél magaddal valamit, amire rá tudsz ülni vagy feküdni – ez lehet mini szörfdeszka (bodyboard), gumimatrac, gumibelső, felfújhatós ágy, akármi – és csússz végig a vizes, moszatos kövön. Nagyon nagy élmény mert a végére igazán fel lehet gyorsulni. Egy kicsit veszélyes is, mert hát nem egy tükörsima kövön csúszol, valamint a bal oldalán van egy nagyobb szikla, amit nem jó fejjel eltalálni.

És persze a képek, mert hát a képek mindig magukért beszélnek.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Please type the characters of this captcha image in the input box