Goa- másodikra

Az első napok után rögtön rájöttünk, hogy temérdek felesleges cuccot hoztunk annak ellenére, hogy többen is figyelmeztettek rá. De persze, ha az ember ilyen messzire és ilyen hosszú időre utazik, megpróbál minden, előre nem látható eseményre felkészülni. Alapvetően ruhából hoztunk a kelleténél többet, melyből valószínűleg egy adagot itt is hagyunk, mert a fene se cipelje keresztül Indián. Amúgy meg, ha bármiféle ruhára mégis szükségünk lenne, akkor 100, de max 200 rupiáért bármit megkapni a piacon. Ha jól alkudsz, akkor még ennyibe sem kerül. Hasonlóan vagyunk mindenféle tisztító, fertőtlenítő, kéztörlő stb. dologgal is, kicsit túlméreteztük a készletet, bár ez még lehet azért jól fog jönni. Amit viszont alul készleteztünk, az a WC papír. Mert persze itt is lehet kapni, csak mivel ez általában a turisták által használt „eszköz”, így szép kis ára van a boltokban, és a minősége is igen csak hagy kivetnivalót maga után.

Az Indiaiak Goa-n eléggé vegyesek, mert mivel komoly üdülőközpont, így a helyiek mellett nagyon sokan jönnek a távolabbi nagyvárosokból is nyaralni ide. Érdekes, hogy a nagyvárosból jövők mennyire szeretnek fényképezkedni a fehérekkel, mintha valami különlegességek lennénk. (Bár nekik valószínűleg azok is vagyunk) Alapjában véve nem tolakodóak, teljesen jó fejek, beszédesek, közlékenyek, bárkivel elbeszélgetnek 2 másodperc alatt, de amikor már a 20. jön oda hozzád egy órán belül, hogy „photo with you”, az már néha kicsit erős. Ez főleg a Holi idején volt jellemző, amikor fél India szabadságon volt, és ennek a felének a fele pedig tuttira Goa-ra jött nyaralni. Természetesen alap a „Hi friend! How are you?” és a „Where are you from?” kérdés, de amikor rávágjuk, hogy magyarok vagyunk, kevesen tudják hová tenni. Mindig kérdezik, hogy milyen országok vannak a közelünkbe, mire mondom, hogy Ausztria, erre, „Áhhááá, Australia, I know!”, mondom nem talált, az kicsit odébb van.

Fura volt azt is látni, hogy simán, ruhástul mennek a tengerbe fürdeni. Néha a pólót és a nadrágot azért leveszik, de sokszor még azt sem. Érdekes így, egész családokat látni ruhában a tengerben. Aztán persze néha a fiatalok elvesztik a kontrollt és két-három 9%-os Kingfisher sör után eléggé érdekeseket művelnek a tengerparton, amin mi jókat szórakozunk.

Lent a parton itt is megy a tukmálás rendesen, valahogy ezt sehol sem ússza meg az ember. Hoznak itt mindent, a faragott elefánton át, a táskákon és sálakon keresztül a napszemüveg és goa trance cd-n, papucson, furulyán át van itt minden és akkor még a gyümölcsökről nem is beszéltünk. És akkor vannak a kéregetők, akik vagy csak úgy, vagy valami „mutatvány fejében” várnak egy kis aprót a nyaralóktól. Sok a gyerek is a parton, akik az árulással és vagy a kéregetéssel próbálnak meg egy kis pénzt szerezni a családjuknak.

Indiát iszonyatos kettősség jellemzi, mert mindamellett, hogy a szegénység jut az emberek eszébe elsőnek, vannak helyek és részek, meg leginkább rétegek, akik igazán gazdagok. Fura látni, ahogyan az 50-es évekből itt maradt Mahindra mellett elhúz a legújabb S-Klass Mercedes, vagy ahogyan a hatalmas villák közvetlen szomszédjában ott vannak a pálmalevelekből, bambuszból épített kunyhók, melyben élnek, néha egész családok is. És persze a nyugat itt is megvetette lábát, mert a sok kis árus mellett lehet találni akár PizzaHut-ot vagy egy KFC-t is, és ezekben nem csak a turisták esznek, sőt. És akkor még nem említettem a temérdek Iphone-t, persze a legújabbat, mert azért van itt is bőven, bár ez a fajta jómódúság inkább a nagyvárosból érkezőkre jellemző. Tökéletesen meg lehet különböztetni az Indiaiakat is, hogy éppen ki a „városlakó” és ki az, aki itt él egy kis kunyhóban.

Érdekes fürkészni az arcokat is, némelyik Indiai arcán mintha még tükröződne az az „állatiasság”, de komolyan, egyik-másiknak olyan az arca, mint a legrosszabb és legbrutálisabb sorozatgyilkosnak. De persze nem azok, csak bennük még nem keveredett egy kis fehérség, így tőlünk teljesen idegen az arcuk. Általában ezek az Indiaiak a sötétebb bőrűek, még a számunkra „elfogadhatóbb” arcúak már sokkal világosabbak. Fura, hogy némelyikük már szinte teljesen fehér.

Az éjszakai élet eléggé jó itt, legalábbis Goa-nak ezen a részén, bár sokat nem mertünk azért mászkálni este, mert közvilágítás nem mindenhol van és az esti sötét kis utcácskáknak is megvan a maga híre, de néha bennmaradtunk sötétedés után a városban és igen pezsgő az élet. Az árusok természetesen nyitva vannak, ki vannak világítva a boltok, hömpölyög a tömeg, ahogyan az igazi nagy nyaralóközpontokban az lenni szokott. Aztán hirtelen a fél utca elsötétül, mert elmegy az áram, na ez azért annyira nem vidám és eléggé sűrűn megesik itt errefelé, de már fel vannak rá készülve, főleg a nagyobb éttermek és szállodák, ahol saját aggregátor van.

Pár nap után úgy döntöttünk, hogy kicsit távolabbra merészkedünk és bérelünk egy robogót. Hát az Indiai közlekedés igen csak érdekes, viszont meglepően hatékony. Az, hogy bal oldali a közlekedés, eléggé hamar meg lehet szokni, főleg, hogy ennek ellenére mindenki megy minden irányba. Elsőre kicsit kaotikusnak tűnik, mert irányjelzőt nem nagyon ismerik – vagy állandóan villogtatják, de mindig a rossz irányba -, de dudálással jelzik, hogy hahó, figyelj, mert jövök, itt vagyok stb. És működik, balesetet nem nagyon láttam még erre – a részegen eleső oroszt nem számítva -, és ahogy olvasgattam a népességhez képest igen alacsony a közúti balesetek száma. Hiába mennek, mint a meszes, mégis figyelnek egymásra. Türelmesnek nem mondanám őket, mert egyből nyomják a dudát, de ez itt teljesen megszokott és így nem „anyázásnak” fogják fel. 10 perc után kénytelen voltam én is felvenni ezt a közlekedési stílust és nyomni a dudát és menni össze vissza, mert különben még mindig ott dekkolnék egy busz mögött.