Gokarna-n ragadtunk

Gokarna-n kicsit többet maradtunk, mint eredetileg akartunk, mert mondhatni itt ragadtunk, de erről majd később, mert előbb ide is el kellett jutni, amiben mi jók vagyunk.

Hampiból Gokarna-ra egyszerűen csak fel kell szállni ugyan arra a buszra, ami Goa-ra visz vissza, amivel mi is jöttünk Goa-ról. Most már azért volt eszünk és nem légkondis buszra vettünk jegyet, Hampiból a Sleeper az 800 rupia fejenként. Sok borzadályt lehet olvasni a neten a Hampi – Gokarna útról, mindenféle átverésről, lehúzásról, a semmi közepén hagyásról, szóval volt bennünk egy kis ijedség. A busz nem közvetlenül Hampiból megy, hanem a 10km-re lévő Hospet városából, ami riksával 250 rupia, de aki kemény és bevállalja a helyi járatot, annak csak 30-ba fáj.

Hospetben megjött a buszunk, a már jól ismert Paulo Travels felirattal. Ez még egy kicsit az előzőnél is rozogább volt, de legalább teli volt ablakkal, amit az Indiaiak szeretnek állandóan nyitva hagyni, így 60 fölött a buszban már rendesen orkán erejű szél uralkodott. Valahogy azért sikerült aludnunk egy kicsit, majd hajnali 3-kor megálltunk Ankola-ban, hogy akkor aki Gokarna-ra megy – csak mi voltunk -, annak itt vége az útnak. De jó, ezek szerint igazak a neten terjedő rémhírek, hogy otthagynak minket a semmi közepén hajnalban, de szerencsénkre egy igazi kis helyi busz még azért elvitt minket Gokarna-ba, mert ez benne volt a jegy árában. Szerencsénkre. Igen, de mi nem magában a városban akartunk lakni, hanem onnan 2km-rel odébb, a tengerparton. Szállást nem foglaltam, csak Facebook-on írtam az egyik helynek, hogy mennénk a hó vége felé, mire kedélyesen visszaírtak, hogy persze, nyugodtan. A sofőr mondta, hogy semmi akadálya, elvisz minket oda, 100 rupiért fejenként, de csak, ha mind a négyen oda megyünk, mert volt még két francia lány is a buszon. Ők mondták, hogy nekik mindegy, mert nincs konkrét szállásuk, tehát irány az OM Beach. Kb fél óra buszozás után egyszer csak a nagy sötétségben megálltunk és mondta a sofőr, hogy megjöttünk, arra a part és mutat bele a nagy feketeségbe. Összenéztünk a lányokkal, hogy ezt most mégis hogy, de nem nagyon volt választásunk, hajnali 4-kor a sötétben a semmi közepén. Szerencsére a tengert hallottuk, talán akkor mégis közel lehet a part. Szépen a sötétben, elemlámpákkal világítva lebotorkáltunk a partra, ahol aztán persze ilyenkor még semmi sem volt nyitva. Más választásunk nem lévén, Gokarna-n az első (fél)éjszakánkat a parton töltöttük. Reggel a tenger zúgására ébredni, ahogy kel fel a nap, na az azért megfizethetetlen volt.

Ahogy jött fel a nap, már kora reggel irtózatos meleg kezdett lenni, így nekiindultunk a szállásnak. Megkerestem a helyet, aminek írtam, de persze kinn a tábla, hogy nincs szoba, így elkezdtem módszeresen az összes helyet végigjárni – nincs olyan sok -, de persze sehol sem volt szállás. Sikerült azt a hétvégét kifogni, ami megint fél Indiának háromnapos ünnep, így péntektől az egész part tele van. Jó, hát van itt még másik part is, irány a Kudle Beach, ahová igazán „jutányosan” 150 rupiért át is riksáztunk. Persze megtehetik, hogy lehúzzanak, mert az egész táv nincs 1,5km, de a 20 kilós táskákkal senki nem fogja megtenni hegynek felfelé. Szerencsére itt egészen hamar találtunk egy nagyon kis hangulatos szállást, amire 500 rupiért gyorsan le is csaptunk.

Egyik este a szobánkban találtunk egy kis aprócska gyíkot, mire kitaláltuk, hogy akkor gyík mentőakciót szervezünk. Ami persze nem olyan egyszerű, mert a gyíkot egyáltalán nem is olyan könnyű befogni. Egészen addig kergettük szegényt, míg a táskáink között elvesztettük a nyomát. Szandra elkezdte pakolni a táskákat, mire hírtelen iszonyatos sikolyban tőrt ki, hogy PÓK-PÓK-PÓK, de mekkora pók, és hogy őt mindjárt megeszi! Tényleg nem volt kis darab, de azért annyira nem volt vészes, viszont igencsak fürge volt a kicsike, alig tudtam a táskám hátuljáról levadászni. A nagy pókcsatában aztán az egyik táskán megtaláltuk a gyíkot is, sikerült beterelni egy pohárba, majd a pohárból szabadon engedtük a kertben. Másnap megint volt egy kis gyíkunk, Szandra szerint visszajött a tegnapi, mert szeret minket!

Gokarna egy egészen kis tengerparti városka, ami mondhatni mindentől távol esik, de pont ez benne a varázsa, hogy itt nincs az a hatalmas tömeg, nincs teli turistával, nincs teli orosszal. Persze azért bőven látni fehéret is, de inkább az Indiaiak pihenőhelye ez. Gokarna-nak több kisebb partszakasza van, melyek egymástól kb 25-30 perc sétára vannak, hegynek fel, majd le és így tovább. A városhoz legközelebbi a Kudle Beach, ami nem olyan szép, viszont cserébe kicsivel „nagyobb” itt az élet és a város elérhető távolságra van. A legszebb és leghíresebb partszakasz az OM Beach, mely felülről nézve az OM jelről kapta a nevét. Szerintünk ez a legszebb, mi minden nap átjártunk inkább ide, sokkal meghittebb, nyugodtabb, mint a másik. Ezen kívül még két apróbb, de távolabbi partszakasza van, amiből az egyiket meglestük, de inkább visszajöttünk a jól bevált kis helyünkre, mert az aztán tényleg a semmi közepe.

Gokarna – a városka

A város egyik érdekessége, hogy teli van „street art” festményekkel az utca, és nem is akármilyenekkel, lehet, hogy Banksy is ott járt nemrég és ő alkotta őket, mert igencsak hajaznak rá.

Maga Gokarna, a város Kudle Beach-től jó fél órás sétára van, de mindenképpen megéri bemenni, mert egy nagyon aranyos kis város várja az embert. Vékony kis szűk utcácskák, színes, kétemeletes házak, sok-sok ember. Nagyon aranyos az egész. Mi megtaláltuk szerintünk a város legjobb kifőzdéjét – Pai Hotel a Car street végén, ha valaki arra járna -, igazi helyi kifőzde, ahová turista csak nagy ritkán téved be. Na pont ez a hely kellett nekünk és eléggé rendesen ideszoktunk, mondhatni majdnem minden nap lementünk enni, már előre köszöntek, ha arra jártunk. Elsőre fogalmunk sem volt, hogy mit kérjünk, kinéztük magunknak az előételek sort és elkezdtük szépen sorban rendelni a 20-25 rupiás kajákat és egyikben sem csalódtunk. Mindent frissen készítenek, előtted sütnek, minden tűzforró, de Szandra szerint a legjobb, hogy van jéghideg zacskós Mango Lassi, 15 rupiáért!

Na de mégis hogyan sikerült itt ragadjunk? Hát az egész az érkezés reggelén történt, merthogy még éjjel kicsit körbenéztem és a kávézóban, ahol aludtunk találtam egy busz és vonatmenetrendet. Szépen kis találtam, hogy akkor majd busszal átmegyünk Mangalore-ba, onnan pedig vonattal Kochi-ba. Egyik nap, mikor a városban voltunk bementünk az utazási irodába, hogy vegyünk buszjegyet, Mangalore-ba, de mindenhol értetlenül néztek ránk, merthogy Gokarna-ról csak Bangalore-ba megy busz, ami kicsit odébb van. Persze mehetünk a helyi buszjárattal is, de 6 órát azon nem szeretnék eltölteni. Végül úgy döntöttünk, hogy ha már ilyen okos voltam – és amúgy is drága kör lett volna -, akkor kimarad Mangalore és egyenesen Kochiba megyünk, viszont közvetlen vonat csak hétvégén van, így kénytelenek voltunk a hétvégéig maradni, amit viszont egyáltalán nem bántunk meg, mert nagyon jól éreztük magunkat Gokarna-n.